Skip to content

Egyesületi hírek
Elkészültek az ALAI kérdőívre adott válaszok PDF Nyomtatás
2010. július 08. csütörtök, 17:28
Elkészültek a 2010-es bécsi Tanulmányi Napok előkészítését szolgáló kérdőívre adott magyar válaszok. A válaszokat Gyenge Anikó és Király Tamás dolgozta ki. A dokumentum letölthető innen.
Módosítás dátuma: 2010. július 30. péntek, 11:50
 
ALAI Tanulmányi Napok, 2010, Bécs PDF Nyomtatás
2010. május 04. kedd, 14:21
A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület elnöksége tájékoztatja az Egyesület tagjait, hogy megnyílt a 2010. szeptember 10-11-én Bécsben megrendezendő ALAI tanulmányi napok honlapja a www.alai.at címen. A honlap egyebek mellett tartalmazza a programtervezetet, a regisztrációs űrlapot és a kísérő személyek programját is.

A közgyűlés határozata szerint az Egyesület hat tag részvételi díját (ami a 2010. május 31-ig történő regisztráció esetén 350 EUR), illetve ezen belül két tag szállásköltségét fedezi. A résztvevők pontos köréről az elnökség dönt, a jelentkezés sorrendje, az ALAI tagság, a kérdőív megválaszolása kapcsán végzett tevékenység, illetve az egyesületi aktivitás figyelembe vételével. A jelentkezéseket az Egyesület e-mail címére ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ) kell küldeni; a kijelölésről az elnökség dönt.
 
Apáthy-díj 2010 PDF Nyomtatás
2010. április 29. csütörtök, 10:29

A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület 2010-ben ismételten pályázatot ír ki az Apáthy-díjra. A pályázat célja a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok tudományos igényű művelésének elősegítése, az e terület iránt elmélyült érdeklődést tanúsító alap,- szakjogászi vagy posztgraduális képzésben részt vevő egyetemi hallgatók ösztönzése.

Pályázni lehet minden olyan magyar nyelven elkészített szakdolgozattal (diplomamunkával), amely a szerzői jogot, különösen a szerzői jog aktuális kérdéseit, a gyakorlatban felmerült problémáit érinti, illetve a szerzői jognak más jogágakkal vagy társadalomtudományokkal (pl. közgazdaságtan, szociológia) való interdiszciplináris kutatása tárgyában jött létre. A pályázat további feltétele, hogy a szakdolgozatot (diplomamunkát) a 2009/2010. tanév keretében a jogász alapképzés, szakjogász képzés, illetve más posztgraduális képzés keretében nyújtsák be, és a pályázat eredményhirdetéséig nyilvános közlésre sem részben, sem teljes terjedelmében, sem más neve (vagy álnév) alatt még ne kerüljön.

A részletes pályázati kiírás ide kattintva letölthető.

 
Szellemi Tulajdon Világnapja 2010 PDF Nyomtatás
2010. március 26. péntek, 11:06
A LES International kezdeményezésére a LES Magyarország KHE, a Magyar Szabadalmi Hivatal, a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület, a Magyar Védjegy Egyesület, a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület és a HENT 2010. április 23-án közös  szakmai előadássorozatot tart a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából.

A rendezvénnyel összefüggő információk és a meghívó letölthető innen.
Módosítás dátuma: 2010. március 31. szerda, 12:52
 
Éves rendes közgyűlés 2010 PDF Nyomtatás
2010. március 01. hétfő, 09:06

A Magyar Szerzői Jogi Fórum éves rendes közgyűlését 2010. március 18-án 14:30 órakor tartja a Magyar Szabadalmi Hivatal földszinti konferencia-termében (Budapest, V. kerület, Garibaldi utca 2.).

Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés – amely az eredeti napirendben szereplő ügyekben a jelenlévők számától függetlenül határozatképes – időpontja: 2010. március 18-án 15:00 óra.

A közgyűlést követően (a kezdés időpontjától függően 15:00 vagy 15:30 órától) szakmai ankétot tartunk időszerű szerzői jogi kérdésekről. Az ankét során Dr. Gyenge Anikó az Európai Uniós törekvésekről és irányokról tart tájékoztatót, majd Dr. Hajagos Éva mutatja be az OKM Szerzői Jogi Irodáját.

A közgyűléssel kapcsolatos dokumentumok megtalálhatóak itt.

Módosítás dátuma: 2010. március 05. péntek, 08:05
 
Apáthy-díj 2009 eredmény PDF Nyomtatás
2009. november 12. csütörtök, 08:49
A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület 2009. évben is – immár nyolcadik alkalommal – pályázatot írt ki az Apáthy István-díjra, a 2008/2009. tanévben felsőfokú képzésben részt vevő egyetemi hallgatók részére. A pályázatra öt munka érkezett, melyeket öttagú bíráló bizottság értékelt. A bíráló bizottság által meghatározott eredmény szerint a II. helyezés nem került kibocsátásra, a III. helyezést pedig megosztva kapta két pályázó.

A pályázat I. helyezettje Lovas Lilla Júlia „A szoftver jogi oltalma” című munkája lett. Megosztott III. helyezést kapott Bagoly Andrea és Nagy Dániel Endre.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre az „új” szerzői jogi törvény hatálybalépésének tízedik évfordulója kapcsán rendezett szakmai rendezvényen, a Magyar Szabadalmi Hivatalban került sor.
Módosítás dátuma: 2010. március 01. hétfő, 09:06
 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 3

E.SZER.INT blog